A kutyatartás felelőssége
Most magamhoz képest pampogni fogok. Fél éve kutyatámadás ért. Egy 70 kilós újfundlandi esett nekem, annyi a lényeg, hogy otthagyhattam volna a fogam, de megúsztam. Nem tettünk feljelentést, megbeszéltük a tulajjal amit meg kellett. Ugyanez a kutya ma délután újabb embert tépett meg. Neki nem volt akkora szerencséje, mint nekem. A karját alaposan szétmarcangolták.
Miért nem jelentettük fel? Anyám azért nem, mert örült, hogy életben maradtam. A gazdi hozott-vitt a kórházba, állta az ilyenkor szükséges költségeket. Ha a bírósági kártérítést nézzük és a kórházi költségeket, az utóbbi a több, s ha hozzávesszük, hogy a családnak nincs saját autója, ez a megegyezés méltányosnak tűnt. Fontosabb volt, hogy az ujjam rendbejöjjön. Hát igen, úgy festett mindenkinek így a legjobb.
Miért maradhatott életben a kutya? Mert nem ölt meg senkit. Mert nem az ő hibája. A tulajdonos volt a hülye, nyitva hagyta a kaput, mert neki úgy volt kényelmesebb. Nálam volt a saját kutyám, egyértelmű, hogy az én Fifimet akarta széttépni, de időközben tervet váltott. A tulajdonos első felindulásában meg akarta ölni, nevezzük nevén a kutyust, Macit. A protokoll ilyenkor két hét megfigyelés, altatásról szó sem lehetett. Két hét alatt pedig a tulaj lehiggadt, a kutyust életben hagyták. Bevallom, elgondolkodtam azon, vajon el kell-e altatni Macit. Túllépte azt a határt, amit nem kellett volna. Majdnem megölt, tehát elszakadt nála az a bizonyos cérna, s ha egyszer képes volt rá, másszor talán még könnyebben megteszi. A tulajdonos döntése, ha ennek tudatában életben hagyja. Mindazonáltal gondoskodni kell arról, hogy még egyszer ne álljon elő ilyen lehetőség. Értem ez alatt, hogy azt az átkozott kaput be kell zárni a lehető leghamarabb, addig pedig a kutyákat elzárni. Maci hároméves, tehát ez nagyjából nyolc-tíz évnyi állandó felelősség. A gazdi pedig tette a dolgát, elzárta a kutyát nagyjából fél évig, aztán mint látható, vagy lazult a fegyelem, vagy egy pillanatnyi kihagyás volt, és a szerencsétlen áldozatról már nemcsak az újfundlandit kellett leszedni, hanem a pitbull keverék társát. Fél éve meg sem kérdeztek, de pampoghattam volna. Mégsem tettem. A kutya nem ölt meg. A kutya nem hibás. Nem kívánhatom a halálát. De ha megint megtámad valakit? Tehettem volna ellene, de nem tettem. Most más is átéli azt, amit én és a családom.
Fizikailag rendbe jöttem. Egy kicsit csálé ujj emlékeztet rá míg élek, semmi más. De a lelki hatások mindig mélyebbek. A legjobban anyámat viselte meg a dolog, hiszen majdnem végignézte a legszörnyűbbet, amit csak anya láthat. Ma is nyugtatókon alszik majd el, s gyakran álmodja azt, hogy kutyák üldözik. Rajtam kevésbé látszik, nyugodtan alszom. De nem dolgoztam fel. Tele vagyok elfojtással, gátakkal. Egyetlen tudattal felfogható borzalomra emlékeztem az egészből: anyám sikolyára, a kétségbeesett segítség ordítására. Két napig úgy aludtam el, hogy a fülemben csengett. A harmadik nap reggelén nem emlékeztem rá. Eltünt, az agyamban valahol megvan, de nem tudom hol. Bár átéltem azt, amit az a szerencsétlen nő élt át ma, mégsem érzek semmit. Elfojtottam azokat az érzéseket. Ha úgy hozná a sors, hogy megint részesévé válnék egy kutyatámadásnak, attól tartok elmenne az eszem, és én lennék az újfundlandi. Széttépném, amit csak érek. És most mások is megismerik ezt az egészet. Másképp fogják átélni és feldolgozni, de a borzalmat nem lehet megmásítani. És mindezt azért, mert kényelmetlen volt előbb bezárni a kutyákat és csak aztán beállni a kocsival. Mert úgy gondoltam nem lehet elaltani egy kutyát olyan bűnért amit megtehetne, de nem tett meg.
Most már akarom, hogy elaltassák. Nem tudják elzárni az emberektől tíz éven keresztül. Maci nem képes megérteni, hogy mit tesz, másodszorra lépte át a határt. Nem szabad megvárni a harmadikat. A másodikat sem kellett volna. Hiba volt nem pampogni.
Fél éve már, hogy nem merek kutyát sétáltatni. Nemcsak Maci miatt. Mások sem különbek. Beállnak a kocsival, és egész délelőtt nyitvahagyják, mert úgy a kényelmes. A kutya pedig nem fogja fel, hogy a birtokolt terület véget ér a kerítéssel. Kirohan, a pórázon sétáltatott kutyára támad. S őrületében bármikor előveheti az embert. Ezt egy kistestű kutyával sem lehet megtenni, mert bár ölni nem képes, de a vádlit simán kiharapja, ha megbolondul. Annyiszor történik baleset azért, mert az én Morzsim úgysem olyan, mert nem gondoltam volna, hogy így lesz! Miért kell megvárni míg vér folyik? Miért nem éreznek felelősséget a tulajdonosok a kutyáikért? Miért való előbbre a kényelem, mint mások épsége?
Ha érdekel a fél éve történt eset, itt van.
- 2008-08-19 22:42:06
- vacok
- (hozzászólások: 22) Hozzászólás RSS
Én sem tettem feljelentést, mikor a kutyámat támadta meg egy pitbull. Az ő egészsége volt akkor fontosabb. Szerencsére fajtájából adandóan hosszú, fényes bundája van és nem talált rajta rendes fogást a kutya, de azért voltak nyolc napon tűli sérülései. Én sem a kutyát, sem a fiatal srácot, aki sétáltatta nem okoltam. Történnek balesetek. Aztán később már szájkosárral sétáltatták a pitbullt. De mindig csak akkor kerül komoly lépésekre sor az ügyekben, ha vér folyik, vagy meghal valaki. Most divatba jött a molotov koktél. Már előre látom a következményeit. Vajon milyen szülők, milyen gazdák az emberek. Tapasztaljuk, nem mindenki tud felnőni és felelősségtudatosan gondolkodni.