Ma a kezembe akadt egy barkács áruház vaskos kiadványa. A címlapon egy nyolcévesforma kislány vigyorog a kamerába, kezében egy kanna tele margarétával. Vajon hogy készült el az a kép? Vajon tényleg szívből nevetett? Talán. A nyolcéves még nem manipulál. A nevetést ki kell hozni belőle.
Sokáig azt hitte, tökéletes család a övé. A gyerekkorára ma is úgy emlékszik, mint egy napfényes tündérkertre. Megesküszik rá, hogy akkoriban a Nap fénye aranyló sárga volt. Aztán egy nap ráébredt, hogy mégsem tökéletes.
Egyik nap Köbánya-Alsón vártam a vonatot. Rekkenő hőség volt, de a szél némiképp enyhítette, inkább elviselhetővé tette az egészet. Bemondták a járatot.
A hajnali csendet csupán a saját lépteim ütemes kopogása törte meg. Mindenütt köd volt, ami jellemző az októberi reggelekre. "Hova is tartok?" -kérdeztem magamtól. A ködből egy pad sziluettje bontakozott ki. Leültem rá, és próbáltam rájönni, hol vagyok és hogy kerültem oda. Lassan felkel a nap, és az utolsó emlékem a szombat esti parti koccintós köszöntője. Egy eljegyzést ünnepeltünk. A barátnőmét. Pontosabban az exbarátnőmét. Lelépett a főnökömmel. Már emlékszem. Gyönyörű volt, zöld brokát kisestélyit viselt... az volt a kedvencem. Finoman ívelt kecses nyakában a főnökömtől kapott gyémántnyakék. Gyűlöltem, mert ragyogóan állt rajta. Gyűlöltem, mert átlépett rajtam, mert összeállt a főnökömmel, akinek pont én mutattam be a vállalati partin tavaly karácsonykor. Sosem felejtem el azt a napot, vasárnap este volt. Az egész hétvégét együtt töltöttük... olyan boldog voltam, mint egy gyerek. Csak bámulta a kandalló tüzét, majd rám nézett, és azt mondta: "Szakítsunk, mást szeretek!" Mindig olyan keresetlenül őszinte volt. Ez fogott meg benne... bárkinek a képbe vágta kertelés nélkül, amit gondolt... akár tetszett, akár nem... Most én voltam a soros. Megpróbáltam meggyőzni. De tudtam, hogy lehetetlen. Már döntött. Hogy is van a mondás? Ha egy férfi és egy nő beszélgetnek, abból nem sül ki semmi jó... mert a férfi gondolkodik, a nő pedig érez...
"Tovább kell lépnem. Két éve várom, hogy te ezt tedd. Hogy végre önálló ember légy, és ne az anyád irányítsa az életed. Nem várok tovább. Ha eddig nem tetted meg, eztán sem fogod." -azt akarta, szakítsak meg minden kapcsolatot a mamával... ő nem értette, hogy nélkülem a mama már nem tud meglenni... A barátnőm volt a mama után a legbölcsebb ember az életemben, de úgy látszik, mégsem volt elég okos hozzá képest. A mama győzött meg, hogy a történtek ellenére maradjak a cégnél. Hiszen ez az egyetlen hasonló cég a városban. Ha máshova megyek, a mamát is ott kell hagyjam. Az én helyzetem nem kínos. Ők voltak akik rosszat tettek... úgy a legmegalázóbb, ha továbbra is kedves leszek hozzájuk. Így történt, hogy ma este én mondtam a pohárköszöntőt az eljegyzésre. De vajon mi történt utána? Miért nem emlékszem? A ködbe bámulva felidéztem az utolsó képet: ahogy azok ketten boldogan egymásba fonódva ölelkeznek, én pedig kimegyek a teraszra... Vajon miért mentem ki a teraszra? Mi volt a teraszon. A ködből most kacagva előjött Eliza, és a fülembe súgta: "hát az élet!" És mosolyogva tovalibbent, én pedig nem azzal törődtem, amit mondott, hanem a mósuszillatot szívtam magamba, ami még egy kicsit fenntartotta a látomást... És valóban, működött: a sziluett, amely az imént még épp eltűnőben volt, ismét intenzív lett és zajosan ontotta illatát. A vöröslő köd kármin bundaként ölelte körbe, vadul vágytam rá, hogy levegye, hogy meglássam a zöld brokátot alatta, de ekkor egy másik alak áttörte a mesés látomást.
-Uram!- szólított egy idegen hang. Próbáltam visszatérni az álomképbe. Eszembe jutott a Kámzsa utca aprócska garzonja, ahol a fogmosópohárban most is két fogkefe bújik meg.
-Hallja amit mondok? - továbbmentem a hálóba, ahol még volt egy lehelletnyi az Ő illatából. A smaragdszínű szaténfüggöny oly lágyan omlik a párkányra, mint ahogy a hálóinge ráncai táncoltak, mikor belépett...
Két kéz átölel, erősen megfog és kirángat a látomásból. Az idegen nem nyugszik, egyre csak szólongat, megkérdem hát:
-Mit akar?
-Ön vérzik, uram. Tud róla?
-Hol?- a tenyeremre nézek. Valóban csupa vér...
-Találtam még egy sérültet. Sokkos állapotban van. - ezt már a rádióba mondja... hirtelen furcsa érzés fog el. A garzonunkban állok, a köd oda is befutott. Hideg van... borzasztóan hideg!
-Mi történt?
-A mentőben majd ellátják.
-Mi történt?
Az idegen habozik...
- Mi a fasz történt?! - mit kell itt ennyit rágódni a válaszon? Úgy utálom az ilyen mindent fontoskodva közlő alakokat!
-Robbanás. Ön is az ünnepségen volt, igaz?
Ezernyi kés szúródik a gyomromba. Oda kell mennem. Most már látom a kék-vörös villódzó fényeket. Az idegen visszatartana, de én kitépem magam a kezéből, és rohanok az egyre erősödő füstszag felé. A ház oldala eltűnt. Talán csak én látom a helyet, ahol az emberek táncoltak. Én tudom, hogy a parkett valóban ott van a törmelék alatt. Aztán meglátom Őt. Szent Mihály lován fekszik, az egyetlen lovon, amin csak feküdni lehet. Tudom, hogy ő az: kilóg egy zöld brokátcafat a véres lepedő alól.
Most már mindenre emlékszem. Sok lesz a tennivaló. Nem... ők másra tartoznak. De nekem kell eltemettetnem a mamát.
Megint nincs kedvem címet adni, a címterveimet elteszem
máskorra! Nos, végre elkezdtem szakdolgozni, ideje végre
összekapirgálni egy szakdogára valót! S hogy mi lesz a téma?
Lássuk csak hogy jutottam el idáig: volt 3 évnyi óvodai
tanulmányom, ahol egyesek szerint keményítőt fetettem, de a szomorú
valóság az, hogy csak hóevésre futotta (nem is ízlett), aztán nyolc
év általános iskola, ahol elkezdtem érdeklődni a biológia iránt,
meg használtam mikroszkópot (a belső hagyalevél nyúzat képe a mai
napig megőrződött), majd követte 4 év gimnázium, itt már igencsak a
biológia felé orientálódtam, majd az egyetem, ahol az ötödik évet
taposom. Ha ezt összeadjuk, akkor 20 évnyi tanulásban egyezünk
ki... Ezek után mivel foglalkozom majd? Arra keresem a választ,
hogy ki sz@rik a vécébe!
Na jól van, ez valamilyen formában igaz, de azért lehet
megfogalmazni tudományosan is: "Adenovírusok kimutatása
szennyvízmintákból"! Így már kicsit jobban hangzik, számomra
mindenképpen, és ráadásul nem kell az "anyaggal" dolgoznom, mert
azt már évekkel ezelőtt feldolgozták, kaptam egy rakás eppendorf
csövet tisztított DNS-el, és ebből halászgatok mostanság! És
tetszik! Jövő hétre meglesznek az első eredmények, és akkor ugorhat
a majom a szennyvízbe!
Hogyan kell egy ilyen történetet elkezdeni? Nem tudom. Vajon mi volt előbb? Ennyi idő távlatából sem tudom pontosan. Zavaros időszaka volt az életemnek.
Piros, vágnám rá gondolkodás nélkül. Hisz így logikus, de nem! Íme az internet végtelen hatalma, még a szívemet is beszinezi! Egy rövidke kvíz, sajnos angol nyelven. Vannak ám érdekes kérdések (Egy szobában ébresz, melletted egy idegen fekszik, mit teszel? Tovább alszol, elgondolkodol azon, hogy jutottál oda, felkelted az idegent és megkérdezed stb.) Meg vannak bénábbak is...
Kedves Angelo!
Ma szép napom volt. Ma boldog voltam. Ma szomorú voltam. Ma vak voltam. Ma éltem...
Évekkel ezelőtt volt egy nagyon jó fej matektanárunk, aki belátta, hogy úgysem látjuk be biológusként egy matematikus levezetéseit, így nem kellett megértenünk miért működik úgy egy-egy függvény, ahogy, hanem csak felhasználói szinten foglalkoztunk velük... Ő dobott meg még néhány vérbeli matematikus talánnyal és viccel:
Viccesnek tűnő fogalomnak tűnik, akárcsak az aknakereső növények és a banánvakcinák, de nem az. Ezek a jövő új fegyverei: a génmanipulált élőlények. Minden fegyvernek két éle van, lehet jóra és rosszra is használni. A fogamzásgátló kukorica például pár éve kiverte a biztosítékot a tudósok egy részénél.
Most magamhoz képest pampogni fogok. Fél éve kutyatámadás ért. Egy 70 kilós újfundlandi esett nekem, annyi a lényeg, hogy otthagyhattam volna a fogam, de megúsztam. Nem tettünk feljelentést, megbeszéltük a tulajjal amit meg kellett. Ugyanez a kutya ma délután újabb embert tépett meg. Neki nem volt akkora szerencséje, mint nekem. A karját alaposan szétmarcangolták.
Tavaly nyáron ismertem meg, egy helyen voltunk nyári munkán. A története nem egyedi, mégis különleges. Apukának gőze sincs a felelősségről. Ő volt az első gyermeke, az első tévedése, melynek egy új élet lett a következménye. Tévedés annak értelmében, hogy az anyában nem találta meg az életre szóló szerelmet. Játékszenvedély, és még kitudja milyen démonok kergették, és kergetik most is végig a saját életén, a mégföldköveknél pedig egy-egy gyerek. Barátnőm az apai nagymamához került. Az anya egy hónaposan a kórházban hagyta. Fél éves koráig néha meg-meg látogatta - nem messze lakott, mégsem fordított rá több időt. Ad úgy tízéves lehetett, mikor a boltból kilépve valaki megfogta a vállát, s megkérdezte a nevét. Megismerte az arcot, bár életében sosem látta, csak képen. Elküldte a picsába.
Legalább három személyiségem van. Ebből legalább nyolc skizofrén.
